Sétáltam a parton, a Duna parton.
Szelíd szellő szegődik utamba,
Együtt megyünk tovább.
Csodás táj, élvezzük nagyon,
Ahogy a folyó figyeli lépteinket.
Nem kellett hozzá sok idő,
Szembejött velünk,a fény nő!
Megtorpanunk, s kérdem ki Ő?
Gyönyőrű narancssárga testéből,
Árad a lágy, sokszín kristály!
Testembe égett, kristály morzsák,
Nem fájt, menthetetlenül övé lett,
Bizonytalan lényem egészében!
Bódult testem végtagjait elkapta,
Törzsemre ráfonódva indultunk tova.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése